Környezetbarát ablaktisztító házilag is készíthető

Ablaktisztító házilag
Ablaktisztító házilag

Természetes és hatékony ablaktisztító házilag, ráadásul fillérekből? Igen! Ha a takarítás ezen szegmenséhez sem szívesen használnánk szintetikus készítményeket, számos és sokat próbált módszer közül választhatunk. Eláruljuk, ezen receptek összetevőiért sem kell a boltba rohanni, közülük ugyanis a legtöbb megtalálható szinte minden háztartásban.

Amit nem igazán szeretünk

Elenyésző számban vannak azon személyek, akik kedvenc háztartási munka gyanánt az ablaktisztítást nevezik meg. Valamilyen rejtélyes oknál fogva, a szóban forgó teendőt az emberek többsége nem szereti. Szerencsére nem kell minden hónapban eleget tennünk ezen kötelességünknek! Sőt, ha hihetünk a felméréseknek, a legtöbb magyar háztartásban legfeljebb évente kétszer kerül sor az említett nyílászárók szakszerű megtisztítására, általában a nagyobb ünnepek, így húsvét és karácsony előtt. Persze az ingatlanok, amelyek ablakai utcafrontra nyílnak, nem „ússzák meg” csupán kétszeri tisztogatással a naptári évet.

Tiltólistás ablakmosószerek?

Hogy ki milyen eszközt vet be takarításnál, abszolút egyénfüggő. Mégis, azokban a háztartásokban, ahol kisgyermekek is élnek, a természetes tisztítószerek rendszeres használata az előnyös. Ha mégis a bolti készítmények háza tájáról választunk, tegyük meg magunknak a szívességet és kerüljük el messzire a gazdag ammóniatartalommal operáló termékeket! Ez az anyag ugyanis a legutak irritálásában szerzett kétes hírnevet magának.

Ablaktisztító házilag

Ablaktisztító házilag: a nagyanyáink nyomdokában

Akkor mivel tisztították olyan hatékonyan a nagymamáink idejében a nyílászárókat? Bizony, a bolti termékek – ha voltak ilyenek – labdába sem rúghattak a házkörüli munkák két szuperhőse, az ecet és a szódabikarbóna mellett. Ez a páros egyébként roppant sokoldalúan használható, legyen szó a szőnyeg kivehetetlennek hitt makacs foltjáról, a kerti ülőgarnitúra megtisztításáról vagy a WC lefolyó dugulásának az elhárításáról. Miért ne járnánk hát sikerrel, ha a szóban forgó anyagokat a megadott receptek alapján elkészítve az ablaktisztításban is bevetnénk?

A nulladik lépés: a keretek és a párkány lemosása

Mielőtt rátérnénk a házi csodaszerek receptjeinek részletezésére, fontosnak tartjuk megemlíteni az ablaktisztítás nulladik fázisát, aminek kihagyásával tulajdonképpen az egész munka sikerét kockáztatjuk. Ez természetesen az ablakkeretek lemosása. Magához a teendőhöz is alkalmazhatunk házilag készített szérumot. Langyos vízben oldjunk fel szódabikarbónát, majd töröljük át a kereteket. Figyelem! Eredeti fából készített keretek esetében maximum tiszta víz alkalmazható, de ideális esetben egy arra alkalmas száraz törlőrongy is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Természetesen a keretek lemosása mellett, az ablakpárkány lesuvickolásáról sem feledkezhetünk meg.

Ablaktisztító házilag: a hatékony citromsav felhasználása

Ablaktisztító házilag citromsav felhasználásával is készíthető. A citromsavnak, amint azt a háziasszonyok tapasztalatai mutatják, nem állnak ellen a legmakacsabb szennyeződések, sőt, az egyébként nagyobb fejfájást okozó zsíros foltok sem. Ha a citromsav erejére hagyatkoznánk, nincs más dolgunk, mint egy szórófejes flakon tiszta vízzel való feltöltése, majd egy-két evőkanál citromlével való „megbolondítása”. Használat előtt rázzuk össze alaposan a folyadékot. Mivel ez a kombináció abszolút környezetbarát és természetes, bátran élhetünk annak használatával igény szerinti rendszerességgel. A citrom kellemes illata pedig már igazán csak hab a tortán.

Ablaktisztítás ecettel

Ablaktisztítás ecettel, avagy az „ősi fegyver”

Az ecetnek abszolút helye van a házi praktikák összetevői között. A sokoldalú anyag nemcsak folt- és csíkmentes tisztítást ígér, de fertőtlenít is. A recept szerint 1 liter vízhez öntsünk negyed liter ecetet, majd a szokásos szórófejes-flakonos megoldás mentén haladva vigyük fel a vegyületet az üvegre. Miután ezzel megvagyunk, tiszta ronggyal töröljük át az ablakokat, utolsó lépésként pedig örüljünk a szemmel látható esztétikai változásnak. Az ecetes takarítás talán egyetlen hátránya, hogy maga az anyag sokaknak kellemetlen illatú lehet. Szerencsére e szúrós illatnak „csak” a takarítást végző személy van kitéve, az ecet jellegzetes szaga ugyanis hamar elillan.

Ablaktisztítás szódabikarbónával – az ecetes tisztítás újragondolása

Sokan az iménti receptet a szódabikarbóna felhasználásával tökéletesítik és a vizes-ecetes folyadékhoz két kanál szódabikarbónát is hozzáadnak. A hatás természetesen ez esetben sem marad el.

+ Bónusz tipp: a denaturált szesz erejéről

A denaturált szesz hatékonysága mellett sem mehetünk el szó nélkül, ha már a házi készítésű ablaktisztítók kerülnek terítékre. 1 liter víz társaságában vegyítsünk fel néhány csepp mosogatószert és 3-4 csepp denaturált szeszt. A teendőnk a továbbiakban hasonlóan zajlik, mint a fent említett példáknál.

Ablaktisztító házilag: az előnyök önmagukért beszélnek

Amennyiben a soron következő nagytakarítás keretein belül a házi készítésű szereket preferáljuk a kémiai úton előállított termékekkel szemben, nemcsak a pénztárcánknak kedvezünk, de a környezetet és az egészségünket is védjük.