Öntözőrendszer házilag is kiépíthető

öntözőrendszer házilag
öntözőrendszer házilag

A szép és egészséges kert, ragyogó gyep, csodás virágok minden kerttulajdonos álma, de szerencsére az öntözőrendszer házilag is egyszerűen kivitelezhető. Segítségével optimális vízmennyiséghez jutnak a növények, nem kell félni a kiszáradástól és a túllocsolástól sem. Ráadásul temérdek munkától kímélhetjük meg magunkat.

Minden kertes ház tulajdonosának rémálma, hogy esténként akár 3 órán át is locsolnia kell a kertjét. Nyáron ugyanis legalább ennyi időbe telik, hogy a növények annyi nedvességhez jussanak, amennyivel kibírják a következő 24 órát és a forróságot. Erre azonban nincs mindenkinek ideje vagy kedve, ha egy hosszú és fáradtságos napon van túl. Nekik jelent komoly segítséget az öntözőrendszer, amit kiépíttethetnek erre szakosodott vállalkozókkal, de akár otthon is megcsinálhatja az ember. Ez utóbbi esetben a költségeknek majdnem a fele megtakarítható, ugyanis egy körülbelül 200 négyzetméteres kert esetében az öntözőrendszer kiépíttetése akár 250 ezer Forintba is kerülhet. Természetesen minél nagyobb a kert, a költségek arányosan nőnek. Ezek után csak azt kell eldöntenie, hogy manuális vezérlésű vagy automata öntözőrendszer házilag való felállítására vállalkozik.

Mi szükséges az öntözőrendszer házilag történő kivitelezéséhez?

Ahhoz, hogy a kerti öntözőrendszer házilag készüljön el, több kell, mint néhány videó megnézése a neten és egy barkácsáruházban történő bevásárlás. Alaposan meg kell tervezni, hogy mi hová kerüljön a kertben. Az öntözőrendszer tervezés házilag első pillantásra bonyolultnak tűnhet, de a milliméterpapír segítségével szinte centiméterre pontosan kiszámítható mindennek a helye. Szerencsére több olyan weboldal van, ahonnan le lehet tölteni a segédletet ehhez a feladathoz, ami megkönnyíti a tervezést.

öntözőrendszer házilagHogyan kell összeszerelni az öntözőrendszert házilag?

Bár a csomagokban kapható öntözőrendszerek összerakása viszonylag egyszerű, hiszen van hozzá útmutató, mégis érdemes több internetes oldalt tanulmányozni. Ezeken ugyanis sok olyan trükköt és tippet is lehet találni így, amelyek hatékonyabbá teszik a munkát és később majd az öntözés hatásfokát is növelik. Az öntözőrendszer házi kiépítésénél fontos a precizitás, pontosan kell a csőre erősíteni a szórófejeket béklyóval vagy idommal, de a szeleposztó összerakásához sem árt némi kézügyesség. Egyes oldalakon a komplett alkatrészek listája is megtalálható. Érdemes ezek alapján elindulni, mert nem biztos, hogy a csomagban árusított készletek elegendőnek bizonyulnak. Megesik, hogy plusz vagy pótalkatrészre van szükség. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az öntözőrendszert a gyep alatt kell elhelyezni, így szükség lesz néhány szerszámra a tökéletes munkához.

Nem elég egyszerűen összeszerelni az öntözőrendszert házilag, mert be is kell állítani!

A növényeknek egyes évszakonként nem egyforma a vízigényük. Míg a nyári melegben naponta többször is öntözhető, addig a kevésbé meleg időszakokban elég 2-3 naponta locsolni. Éppen emiatt nem szabad elfeledkeznie a tulajdonosnak arról, hogy átállítsa az automata öntözőrendszer időzítését és a locsolás módját!