Így dobjuk fel otthonunk hangulatát vintage dekoráció segítségével

vintage dekoráció

Akárcsak az életünk legtöbb területén, úgy gyakorta otthonunk kialakításában is az egyediségre törekszünk, ebben pedig a jól megválasztott vintage dekoráció hatalmas segítségünkre lehet. Kellő időráfordítással ugyanis olyan kiegészítők birtokába juthatunk, amikből garantáltan nem létezik több példány, sőt, ha vonz minket a kézművesség, akkor akár saját darabokat is létrehozhatunk.

De mi is pontosan az a vintage dekoráció és milyen dísztárgyak tartoznak ebbe a kategóriába? Nos, az első időkben a kifejezést szakszóként használták, elsősorban a fényképészek, akik így jelölték a negatívról készített másolatot – emellett pedig a borászatban is ekképp jelölték a különleges évjáratokat -. Mára már azonban egy egész stílusirányzat gyűjtőnevévé vált, a 20. század első felére jellemző nemesi eleganciát képviselő bútorzatra, kiegészítőkre, ruházatra és persze ékszerekre is ezt a megnevezést használják. Létezik eredeti vintage dekoráció, amelyek keletkezése ezekre az évtizedekre datálható és természetesen napjainkban is gyártanak olyan darabokat, amiknél direkt ezt a hangulatot próbálják rekonstruálni. Tovább Így dobjuk fel otthonunk hangulatát vintage dekoráció segítségével

Mit érdemes tudni a LED TV készülékekről?

A LED TV nem fluoreszcens fényeket használ háttérvilágításnak, mint a régebbi típusú LCD tévék, hanem LED fényt. A LED televíziókat a dél-koreai Samsung cég vezette be, mely mára a legnépszerűbb TV-technológiának számít a világban. Ez az újítás képes volt az innovatív technológiai eljárásokon alapuló plazma tévéket is szinte majdnem kiszorítani a versenyből.

LED TV 2 típusú háttérvilágítási technológiája

Általánosságban elmondható a LED tévékről, hogy 20-30%-kal kevesebb energiát fogyasztanak, mint az elődeik. Azt is fontos kiemelni, hogy a készülékeknek az életciklusuk végén kisebb a környezetkárosító hatásuk, mint a régebbi típusú TV készülékeknek.LED TV

A CCFL háttérvilágítású TV készülékekkel ellentétben a LED TV gyártás során nem kell alkalmazni higanyt, így a LED TV-k nem jelentenek ilyen nagymértékű veszélyt sem a gyártás, sem a használat során. Tovább Mit érdemes tudni a LED TV készülékekről?

LED tv hibátlan működéssel

LED Tv
LED Tv

Szeretné végre Ön is élvezni a televízióban leadott műsorokat? Olyan filmet szeretne megnézni az otthonában, amelyik háromdimenziós? Esetleg csak jobb képminőségre vágyik? Akkor a LED tv illik legjobban az igényeihez. Még manapság is lehet kapni úgynevezett plazma televíziókat, csak azok nem nyújtanak olyan szép képet, mint a ledes változatok. A birielektro.hu webáruházban megrendelhető készülékek többféle méretben érhetőek el. A televíziók kijelzője minden esetben, teljes mértékben hibamentes, de azért a hátoldalon előfordulhatnak kisebb karcolások.

Bár ezek nem észrevehetőek és nem minden terméknél vannak jelen. Bizonyára még mindig sok emberben felmerül a kérdés, hogy miként is működik egy LED tv. Napjainkban elmondható, hogy a szórakoztató iparban lévő elektromos termékek rohamos lépésekben fejlődnek. A LED tv, vagyis a Light Emitting Diode technológiával működő készülék kapcsoláskor fényt bocsájt ki. A LED izzók elhelyezkedése többféle lehet, de minden termékben fehér háttérvilágítást használnak.