Az Olajág Otthonok lakója Tündérországban járt

Olajág Otthonok – élménybeszámoló

Örsi Klára, az Olajág Otthonok zuglói idősotthonának lakója Erdélyben járt, s megosztotta az Olajág Otthonok többi öregotthonának lakóival élményeit. Klárának a kirándulás során történelmünk fontos helyszínein, emlékeink feledhetetlen pillanatain vezetett keresztül az útja.

Nagyváradon nem csupán I. Szent László az általa alapított monostorban, de Ady Endre és az ő Lédájának szelleme is jelen van. Bánffyhunyadra érve egészen a XIII. századik repülünk vissza az időben, amikor belépünk a város közepén álló református templomba. Kalotaszegre érve, a népviselet láttán a magyar népművészet színes, kifejező világa jut eszünkbe, s hálásak vagyunk azért, mert a kalotaszegi hagyományok népszerűvé válásának köszönhetjük, hogy az 1880-as években a magyar népművészetet újra felfedezték. Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosának, Kolozsvárnak utcáit róva óhatatlanul eldúdoljuk a dalt: „Szép város Kolozsvár, majd ott lakunk a Szamosnál…”. Marosvásárhely felé egy csodálatos természeti látnivaló, a Tordai hasadék válik láthatóvá, s mi tudjuk, hisszük, a legenda csak igaz lehet, a hegy a kunok által menekülő Szent László király mögött hasadt ketté. Utunk lassan elér a Hargitához, a székelyek szent hegyéhez. Csík vármegye – ma Hargita megye – településeinek mindegyike kincseket rejteget számunkra. Nincs ember, aki a Somlyó-patak völgyében fekvő Csíksomlyó nevét ne ismerné, aki ne tudná, itt ér véget a zarándokút, hogy több százezer ember energiáját egyesítve töltse fel a látogatót Pünkösdkor. A Gyergyói havasok lábánál Gyergyószentmiklóson sütik az egyik legfinomabb pityókás kenyeret (burgonyás kenyér), melyet már nagy rajongói az újpalotai Vásárcsarnokban is megkaphatnak, mint igazi madárlátta, több száz kilométert utazó kenyeret. Az 1837 egy viharos éjszakáján keletkezett Gyilkos-tó környéki fák Fazekas Eszter és örök szerelmének legendáját suttogják, s a Békás-patak mentén tovább sétálva a szinte függőleges sziklaszirtek, zúgó hegyi patakok, kisebb-nagyobb vízesések, barlangok visszhangozzák azt, míg a Békás-szoroshoz nem érünk.

Parajd Erdély egyik legjelentősebb kincsesládája a 2500 méter mélyből a mai napig bányászható sótartalékával. A Föld mélyében, a bánya hatalmas termeiben érzi igazán az ember a természet hatalmas erejét, s azt kihasználva ezrek és ezrek jönnek ide gyógyulni. Székelyudvarhely hangos magyar szóval, rengeteg látnivalóval fogad, majd utunkra enged Farkaslakára, ahol Tamási Áron gondolatai elevenednek fel bennünk: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ezzel az útravalóval indulunk tovább Korondra a Szakadát-patakhoz, ahol emberemlékezet óta a fazekasság fellegvára található. S míg a helyszínen a szívnek kedves motívumokkal, a szemnek kellemes zöld, barna, lila színekkel ékített fazekas remekműveket látunk, addig azt magunkkal hozva, abban finom juhtúrós puliszkát készítve, erdélyi élményeinkről beszélhetünk még sokáig. Utunkat ez alkalommal Klárát követve a Görgényi-havasok lábánál lévő különleges és romantikus fürdőhelyen, Szovátán fejezzük be, mely világhírnevét az Európában egyetlen heliotermikus tónak, a Medve-tónak köszönheti. Búcsúzzunk Erdélytől – remélhetőleg csupán szempillantásnyi időre – a Medve-tó legendájával, hiszen Tündérország minden szegletében mesék, mondák, legendák születtek.

Valamikor régen, a Szováta fölötti erdők által körülölelt, varázslatos tisztáson álló csodaszép palotában élt egy gyönyörű tündér, aki egy napon beleszeretett egy székely pásztorfiúba. Tündér lévén azonban nem találkozhatott vele, csak furulyájának dallamait hallgatta éjszakáról-éjszakára. Hosszú idő után elhatározta, hogy minden törvényt áthágva meglátogatja a fiút. A völgybe leereszkedve azonban egy szép székely lánnyal találta együtt őt. Éktelen haragjában a legényt és juhait kővé változtatta, míg jómaga csak bolyongott a hegyekben. A palota az ott feledett forró tűzhellyel elsüllyedt a tündér könnyeiben, s így keletkezett a Medve-tó, melyet a mai napig a tündér tűzhelye fűt alulról.

Klára, az Olajág Otthonok lakója elmondása szerint sokat gondolt útja során a többi idősotthon lakóra. Az öregek otthonának lakója Bakancslistájának egy pontját pipálhatta ki az út megvalósulásával.