Ahhoz, hogy egy helyiségben kellemesen érezzük magunkat, több szempontnak is megfelelőnek kell lennie. Fontos a fény és a friss levegő. De amikor belépünk valahova, az ottani illat sem mellékes. Ahol túl nedves a levegő, ott óhatatlanul is megjelenik az erre jellemző dohos szag, ami nem csak a szag miatt probléma, hanem azért is, mert ez azt jelenti, hogy megjelent a penész. Mindezt kiküszöböli a párátlanító, mivel elvonja a túlzott párát a helyiségből. Ezzel megakadályozza a penész megjelenését és elszaporodását. Ezenfelül pedig nagyon jó szolgálatot tesz az építkezéseken is, hiszen felgyorsítja a frissen vakolt, illetve festett falak száradását. A párátlanító modellek kapacitását úgy kell megválasztanunk, hogy megfeleljen a szárítandó helyiség nagyságának. Ez az átlag lakásmérettől akár az üzemcsarnokok méretéig is terjedhet. A párátlanító modellek úgy lettek kialakítva, hogy működési zajszintjük a lehető legcsendesebb legyen és mobilak legyenek. A kerekekkel és húzókarral ellátott párátlanítók könnyen átguríthatók egyik helyiségből a másikba.